Rólam

“Alapelvem az emberközpontú, holisztikus gyógyítás, amely nemcsak az adott szervre koncentrál, hanem a szervezet egészét nézi, a betegség gyökerét keresi, az életmódot, a genetikai faktorokat és a környezeti hatásokat is figyelembe veszi. Ezt nagyon komolyan veszem.“

Dr. Sasvári Andrea

1981-ben Magyarországon, Esztergomban születtem, 2017 óta Ausztriában élek és praktizálok.

2007-ben cum laude képesítéssel diplomáztam és szereztem orvosi szakképesítést a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Majd a budapesti Állami Egészségügyi Központ Kardiológia és Szívsebészeti Osztályán végeztem belgyógyászként és kardiológusként. 2017-ig itt is dolgoztam belgyógyász majd kardiológus szakorvosként.

2015-ben tettem le a kardiológiai szakvizsgámat kitűnő eredménnyel, majd pedig a szívultrahangos diagnosztika vizsgát szintén kitűnő eredménnyel.

A kezdetek óta a szívkoszorúér betegségekre, a billentyűbetegségekre, a szívelégtelenségre és az intenzív terápiára specializálódtam. A vizsgálataim alappilléreként előszeretettel alkalmazom a szívultrahang diagnosztikát, mivel a gondosan végzett vizsggálat rendkívül informatív és akár életmentő is lehet.

Kiemelten fontosnak tartom a megelőzést, hiszen sok betegség hosszú évek alatt alakul ki. Rendszeres szűrővizsgálatokkal, általános egészségügyi felméréssel a szívpanaszok nagy része megelőzhető, vagy korai stádiumban diagnosztizálható, ami a gyógyulás esélyét is jelentősen növelheti.

Alapelvem az emberközpontú, holisztikus gyógyítás, amely nemcsak az adott szervre koncentrál, hanem a szervezet egészét nézi, a betegség gyökerét keresi, az életmódot, a genetikai faktorokat és a környezeti hatásokat is figyelembe veszi. Ezt nagyon komolyan veszem.

Szívből hiszem, hogy minden embernek alapvető joga a lehető legjobb, legteljesebb testi-lelki egészségben élni, és ehhez tudásom legjavával fogok hozzájárulni.

 

Kedves Páciensek!

Rendelőnk átmenetileg zárva tart.

Hamarosan újra állunk rendelkezésükre!

Köszönjük megértésüket!

Dr. Sasvári Andrea

Liebe Patientinnen und Patienten!

Unsere Ordination ist vorübergehend bis auf weiteres geschlossen.

Bald stehen wir gerne zu Ihrer Verfügung!

Herzliche Grüße,

Dr. Andrea Sasvári

×